Bizonyára előfordult már, hogy
- Hónapokig nem kaptál visszajelzést az általad beküldött fordítással kapcsolatban. Ennek az adminok részéről a leggyakoribb oka az, hogy a fordításban túl sok hiba volt és a kifejezések átfogalmazása, a helyesírási hibák javítása túl sok időt vett el.
- Kijavították az adminok a kifejezéseidet, pedig szándékosan úgy írtad, ahogy?
- Hibát találtál egy meglévő fordításban, de a javaslat beküldése előtt inkább megbeszélted volna a fordítóval?
- Morgolódtál, hogy vesszőhibák miatt nem nőttek a pontjaid a Dicsőségtáblán?
Ennek remélhetőleg vége. Miután a Drupal Táborban Goba elérhetővé tette az l.d.o HTML forrásában a kifejezések azonosítóit, valamint ezek a kifejezések hivatkozhatók lettek, Árdeleán Imre (aka Blast @ Mindworks) elkészített egy Greasemonkey szkriptet, amely minden javaslat mellett megjelenít egy kis ikont, amellyel megadott sablonok szerint küldhetőek üzenetek. Egyelőre egy sablon van, az is magyarul beszél, de az ötlet még nagyon friss, egyelőre várjuk a visszajelzéseket, ötleteket.
Telepítés menete
Egyelőre Firefoxszal működik, de az Opera (és más, Greasemonkey UserScriptet futtatni bíró böngésző) támogatása is meg van célozva.
- Töltsd le a Firefoxhoz a Greasemonkey kiegészítőt.
- Indítsd újra a böngésződet.
- Töltsd le L.D.O Suggestion toolt (kattints az Installra).
- Ha eddig még nem tetted volna meg, jelentkezz be a localize.drupal.org-ra a drupal.org-os azonosítóddal.
- Kezdj neki a fordításnak, vagy a fordítások átnézésének.
Korlátozások
- A Multiple contributors „felhasználónak” nem lehet levelet küldeni, de értelme sincs.
- Saját magadnak nem lehet levelet küldeni. Ez a Drupal sajátossága.
Azoknál a felhasználóknál, ahol le van tiltva a Kapcsolatfelvételi űrlap az l.d.o-n, ott az állapotjelzőnél megáll a művelet.
A hibák javításra kerültek, vagy legalábbis a nem várt eredménnyel járó műveletek blokkolva lettek.
————————————————————————————
Szélmalomharc a szpemmerek ellen – 2023. januárRendszerszintű problémák rendszerszintű megoldást igényelnek. Adminisztrátorként azt tapasztalom, hogy a localize.drupal.org (l.d.o) felületén az elmúlt években már túlsúlyba került a kéretlen tartalom, mint a hasznos. Ezért – miután kitakarítottam őket a magyar fordítási csoport tartalmai alól – áthidaló megoldásként ideiglenesen letiltottam alattuk a hozzászólási lehetőséget mindaddig, amíg az alábbi két esemény egyike be nem következik:
Addig is kérlek csillagozd be vagy kommentelj a fenti két issue alá, ha egyetértesz velük. |

Comments
ldo.mindworks.hu
Gondoltam megnézem a kódot, de az ldo.mindworks.hu nem létezik azt mondja a böngészőm (és a parancssoros ellenőrzésem is).
nekem se működik és nem
nekem se működik és nem elérhető az oldal.
hohohóóó hát ez nem arra van,
hohohóóó hát ez nem arra van, hogy én toljak meszídzst az adminnak, hanem ők fognak nekem. Tehát egy mezei fordítónak ez nem kell... hacsak nem akar megbeszélni dolgot egy másik fordítóval. Jól látom? (és azért nem tudtam küldeni, mert magamnak nem tudok küldeni és ezért nem jött be nekem az űrlap amivel magamnak tudtam volna üzenni)
Űberkirály a cucc. Most kaptam egy levelet Airestől és már javítottam is ami hibás volt.
pp
amit Aries küldött azt én is
amit Aries küldött azt én is tudtam javítani, de akkor lenne igazán értelme, ha a fordítók is tudnák egymást figyelmeztetni..
Tedd már közzé lécci a
Tedd már közzé lécci a megoldást.
Nem csinál mást, mint berakja
Nem csinál mást, mint berakja a Kapcsolat űrlapot előre kitöltött értékekkel. Bárki használhatja, de leginkább adminoknak lesz ez jó.
A fájl az, ami elérhető.
A fájl az, ami elérhető. Nincs a hosztnéven elérhető website, csak az a pár fájl, amit kiszolgál, hogy a frissítésekkel ne legyen gond egyelőre.
nem látok kis ikont..
nem látok kis ikont a javaslatok mellett és a mindworks.hu karbantartás alatt van jelenleg..
jaj jaj jaj
Ezt én még nem akartam volna publikálni. Teli van lorem ipsummal, a dokumentáció sincs kész a templatekről, és a domain is csak host fileból működik. Lehetne ezt a nodeot addig unpublishra tenni?
Ahogy írtam: "Egyelőre egy
Ahogy írtam: "Egyelőre egy sablon van, az is magyarul beszél, de az ötlet még nagyon friss, egyelőre várjuk a visszajelzéseket, ötleteket." Az lenne a kívánatos, ha emailben jönnének a hibajelzések, nem hozzászólásként. :)